Hatóanyagszakértő, dietetikus, belgyógyász, ajurvédikus orvos, kiropraktőr és stylist.

A 2testŐr szakértőit ugyanaz a cél vezérli: minél hasznosabb, betarthatóbb tanácsokat adjanak Önöknek és segítsenek eligazodni a nagy életmód-útvesztőben. Ha nem tudja, hova, kihez forduljon tanácsért életmódjával kapcsolatos problémája esetén, keresse bátran szakértőinket!

Kérdezze a 2 testŐr szakértőit a 2testor@ tv2.hu e-mail címen!

 

 A műsor szakértői csapata

Szabó László

Hatóanyagszakértő. Gyerekkora óta kémikus akart lenni, óriási könyvtára van, legalább ötezer kötet biológiáról, egészséges életmódról és az emberi testről. A hatóanyagok, az összetevők, az alapanyagok lekötik és folyamatosan inspirálják a fantáziáját. Igazi megszállott, mániája a munkája és szenvedélye a folyamatos tanulás. Küldetésének érzi, hogy mindenkit tanácsokkal lásson el az életmódját illetően.
 

 Miháldy Kinga

Az Egészségügyi Főiskolán  dietetikusként végzett. Budapesten majd a Nyugat-magyarországi Egyetem élelmiszer-minőségbiztosító  agrármérnök szakán szerzett egyetemi diplomát. 15 évig kórházban dolgozott, ahol a betegek  gyógyítása és rehabilitálása volt az elsődleges, majd azóta az OÉTI-ben  a megelőzés  területén a helyes táplálkozással és ehhez kapcsolódó felvilágosító tevékenységgel és programokkal foglalkozik. Fontosnak tartja a gyerekek helyes életmódra való nevelését.
 

 Dr. Gajdács Ágnes

Általános orvosi diplomája után előbb aneszteziológiai és intenzív terápiás szakképesítést szerzett és belgyógyászati szakvizsgát tett. Kórházi orvosként mindvégig súlyos állapotú betegek gyógyításával foglalkozott. Orvosi munkája mellett egészségügyi közgazdász és menedzser diplomát szerzett, ezt követően kórházi topmenedzsmentben is tevékenykedett.  Több orvosi társaság tagja, a Magyar Orvosi Wellness és Prevenciós Társaság választott elnöke. Az utóbbi 15 évben kidolgozott egy olyan rendszert, amely elektromos zsírbontásból és táplálkozási tanácsokból áll.
 

 Dr. Szkopincev Dmitrij

Családorvos, ajurvédikus orvos szakértő, fitoterapeuta. A Calendula Orvos- Természetgyógyász Kelet-Indiai Terápiás Intézet főorvosa és alapítója 1991 óta. Meg van győződve arról, hogy az ajurvéda ezeréves tapasztalatát ötvözve a korszerű orvostudomány vívmányaival, lehetővé vált a fizikai és pszichikai betegségeket kiváltó okok megszüntetése, így a gyógyítás inkább emberközpontúvá, tehát hatékonyabbá tehető. Több mint 16 éve alkalmazza munkatársaival a két rendszer szintézisét, az eredmények pedig páciensei érdekében további fejlődésre ösztönzik. A Központban kiemelkedő sikereket értek el többek között a szív és érrendszer betegségei, a mozgásszervi megbetegedések, a metabolikus szindrómák, az anyagcserezavarok, a pszichés betegségek, az autoimmun és allergiás betegségek terén.
 

 Dr. Kálbori Zsolt

1999-ben végzett az egyesült államokbeli Palmer College of Chiropractic-en, Iowa államban. A gyógyszeres „megoldások” soha nem álltak közel hozzá, ezért egy olyan módszert keresett, ahol a szervezet öngyógyító mechanizmusára hagyatkozva, a tényleges gyógyítást és gyógyulást lehet elérni. Így lett a választott szakmája és hivatása a kiropraktika. célja, hogy felhívja a figyelmet a gerinc helyes működése és az egészség közötti összefüggésre.
 

 Holdampf Linda

28 éves. 5 éve stylist. Többnyire fotózásokon dolgozik különböző magazinoknak. De gyakran kap felkérést divatbemutatókra, ezek szervezésére és lebonyolítására. Tanított a Krea Művészeti Iskolában. Ő készíti folyamatosan a MoM Park kampányt, amit szeret és büszke rá. Televíziós műsorokban is dolgozik, ami szintén nagy kihívás, izgalmas és érdekes feladat. Nagyon nyitott a különböző művészeti ágakra. Jelenleg az Operának is dolgozik jelmezkivitelezőként. Sminkes és fodrász társaival gyakran tart előadásokat csoportoknak. A fő célja, hogy mindenki alkatának, egyéniségének megfelelően tudjon megjelenni, találja meg saját egyedi stílusát. Nagyon szeret emberekkel foglalkozni. Ezért is tartozik a kedvenc feladatai közé a personal styling. Ez egy összetett dolog. Sok előzetes beszélgetést követően indul csak neki az üzleteknek, hogy összeválogassa a ruhákat, a kiegészítőket. Nagyon örülök, amikor ilyen és ehhez hasonló feladatokat kap. Szereti látni, ha az emberek jól érzik magukat a bőrükben és külön öröm, ha ehhez hozzájárulhat.